Shelfie Stories

A fürdőszobapolc néha többet mesél rólunk, mint gondolnánk. A Shelfie Stories sorozatban inspiráló kreatívokat és izgalmas gondolkodókat kérdezünk arról, mi hajtja őket a munkában és az életben, és milyen tudatos döntések formálják életmódjukat és a bőrápolási rutinjukat. Inspirációk, személyes kedvencek és bevált rutinok: egyetlen polcon.

A Nosaltynál nagyon karakteres, közösségközeli hangot vittél, a Refreshernél pedig egy gyorsabb, kulturálisan sokkal szélesebb spektrumon mozgó platformot vezetsz. Volt nálad egy pont, amikor érezted, hogy valami több vagy más irány kell?

Őszintén szólva inkább így alakult. Kulturális, főként zenei újságíróként kezdtem, aztán átcsúsztam a lifestyle-ba, ezzel együtt mindabba, ami igazán érdekel. A gasztromédiába úgy kerültem, hogy érdekelt az étel mögötti történet, az emberek és a közösség, ami köré épül. Egy idő után viszont elkezdett foglalkoztatni az is, hogy a gasztrón túl milyen kulturális és társadalmi kérdések hatnak ránk, és innen már természetes lépés volt a Refresher világa, ahol sokkal szélesebb témákban is tudok gondolkodni.

Van külön „üzemmódod” a Nosaltyhoz és a Refresherhez, és fejben váltasz közöttük, vagy ugyanaz a logika működik mindkettőnél?

A logika ugyanaz: érthetően, hitelesen és emberközelien beszélni. A tempó és a fókusz viszont más. A Nosalty inkább otthonos, gondoskodó tér, ahol a főzés és az ételek egyfajta biztonságot jelentenek, a Refresher pedig inkább egy forgalmas utca: gyors, zajos, sokszor kiszámíthatatlan. Fejben nem váltok személyiséget, inkább tempót.

Az “Andris főz” egy viszonylag friss, prémium formátum a kiadótoknál, aminek nagyon erős, „Andrisos” hangja van. Mi alapján dől el, hogy mi kerül bele: egy konkrét kedvenc recept, egy hangulat vagy egy aktuális gasztrokattanás?

Általában egy hangulat vagy egy személyes kíváncsiság indítja el. Olyan recepteket keresek, amelyekben van egy kis csavar, de közben mégis otthonosan elkészíthetők. Az is fontos szempont, hogy a néző érezze: ez nem egy tankönyvi főzés, hanem egy valós, élvezetes kísérletezés a konyhában, amelynek a látványa és a hangjai is egy audiovizuális terápiával érnek fel. Nem a tökéletes recept érdekel, hanem az élmény, amitől izgalmas lehet egy egyszerű alapanyag vagy fogás.

Többször meséltél arról, hogy a futás fontos kapaszkodó, és ez nálad inkább egyfajta mentális karbantartás. Van mellette más rutin is, ami segít visszatalálni a tisztább fókuszhoz, vagy kicsit kiszakít a napi hírciklusból?

Igen, a futás és a funkcionális köredzések nálam nem sportot jelentenek, hanem egyfajta reset gombot. Ott nem jönnek értesítések, és nem kell döntéseket hozni. Emellett a főzés is ilyen, főleg, ha nem tartalomgyártás, hanem csak egy hétvégi program. Sokat segítenek az éttermi programok, a kiállítások és a könyvek is, mert teljesen más tempóba helyeznek. A kedvenc ételem pedig mindig az, ami éppen
szezonális és egyszerű, de jól van elkészítve. Vagy a fokhagymás-vajas pirítós.

Ha három dolgot kellene mondanod, ami tényleg hozzájárult ahhoz, hogy idáig eljuss, mik lennének?

Kíváncsiság, kitartás, és az, hogy próbálok tanulni a hibákból, nem pedig elrejteni őket. Emellett fontos volt az is, hogy merjek új irányokba lépni akkor is, amikor még nem volt teljesen biztos a végeredmény. A médiában az visz előre, ha nem félünk nyitni és kérdezni. Sokszor pedig nincs tökéletes pillanat, csak döntések vannak. Ezt meg kellett tanulnom, és tanulom még most is.

Volt-e olyan működésed, amit tudatosan kellett elengedned közben?

Igen, azt a reflexet, hogy mindent kontrollálni akarjak. Egy ponton rájövünk, hogy a jó csapat nem attól működik, hogy mindenbe beleszólunk, hanem attól, hogy bízunk bennük. És azt is meg kellett tanulnom, hogy nem minden konfliktust érdemes megnyerni. Tudatosan dolgozom azon is, hogy olyan emberekkel vegyem körül magam, akik inspirálnak, és nemcsak energiát vesznek el. A türelmetlenség sokáig
hajtott, de egy idő után inkább akadály lett, ezért próbálom lerakni.