Közel húsz éve dolgozol a Szidónia Kastélyszállóban. Mi volt, és mi az, ami ennyi év után is ott tart?
A Szidóniának őrületes karaktere van. Tele van történetekkel, hagyományokkal, emlékekkel és élettel. Talán ezért sem tudtam soha csak munkahelyként tekinteni rá. Számomra inkább egy esszencia: egy érzés, egy szemléletmód, ami ennyi év után is képes meglepni, és amihez újra és újra jó visszatérni. Ami pedig itt tart, az az, hogy nemcsak egy szálloda, hanem egy külön világ. Közel húsz éve Derry Márta, a kastélyhotel akkori tulajdonosa csábított ide, és vele együtt egy teljesen új világot ismertem meg. Megmutatta, hogy a vendéglátás sokkal több, mint szobák és szolgáltatások összessége. Lehet életstílus, világlátás, figyelem a részletekre és az emberekre.
Hogyan találtál rá erre a hivatásra? Volt egy pont, amikor tudtad, hogy ezt szeretnéd csinálni?
Nem tudatos karrierterv volt, hogy a kastélyszállodák világában kötök ki. A családomban mindenki mérnök volt, én viszont gyerekként stewardess vagy idegenvezető szerettem volna lenni. Az igazság az, hogy sokáig nem tudtam pontosan, mi leszek, ha "nagy" leszek. Az életemet inkább a kíváncsiság, az utazások és néhány szerencsés véletlen alakította. Fiatalon már sokat utaztam, még tengerentúli kalandokba is belevágtam, és közben érdekelt az emberek, a helyek és a történetek világa.
A kastélyszállók világa kívülről sokszor meseszerűnek tűnik, de a valóság ennél jóval intenzívebb lehet.
Egyszer egy szakmai beszélgetésen azt mondtam, hogy a kastélyszálloda olyan befektetés, amit csak erős idegzetűeknek ajánlok. Aki kívülről nézi, gyakran a romantikát, a gyertyafényes vacsorákat és a gyönyörű épületeket látja. Mi viszont nap mint nap találkozunk a felújításokkal, a műemlékvédelemmel, a munkaerő-kihívásokkal, az időjárással, a váratlan műszaki hibákkal és még ezer olyan dologgal, ami egy vendég számára szerencsére láthatatlan marad. Talán ezért is van olyan jó kapcsolatom a többi kastélyszálloda üzemeltetőjével. Bár különböző helyeken dolgozunk, a problémáink gyakran ugyanazok, és nagyon hasonlóan gondolkodunk. Sokszor fél mondatokból értjük egymást, mert pontosan tudjuk, milyen érzés, amikor egy több százéves épület egyszerre áldás és kihívás.
Akkor a munka itt finoman szólva is sokrétű…
Igen, egy kastélyszállodában egyetlen nap alatt lehetsz egy kicsit projektmenedzser, rendezvényszervező, pszichológus, idegenvezető, műszaki koordinátor és válságkezelő is. Délelőtt egy történelmi épület felújításáról beszélgetsz, délután egy menyasszonyt nyugtatsz meg, este pedig azon dolgozol, hogy egy váratlan probléma a lehető legkevesebb vendéget érintse. Kívülről ez sokszor elegáns világnak tűnik, belülről viszont nagyon intenzív és rendkívül emberközpontú.
Szerintem nőként hatalmas dolog, hogy a Magyar Kastélyszállodák Szövetségének elnöke lettél, most pedig egy új, nemzetközi vezetői pozíciót is betöltesz a Heritage Hotels of Europe-nál. Vannak olyan karrierpillanatok, amelyeket nyugdíjasként is szívesen mesélsz majd egy pohár Cava mellett?
Őszintén szólva én soha nem éltem meg ezt úgy, hogy ez „női vagy férfitörténet" lenne, inkább egyszerűen egy jó feladatként. A Magyar Kastélyszállodák Szövetségénél és most a Heritage Hotels of Europe-nál is az volt a meghatározó, hogy jó emberekkel, inspiráló szakmai közegben dolgozhatok. Ami pedig a „nagy karrierpillanatokat" illeti, nincsenek ilyenek külön elrakva a fejemben. Inkább sok kisebb, emlékezetes helyzet maradt meg bennem, amelyek vagy nagyon viccesek voltak, vagy éppen különösen intenzívek.
Például?
Az egyik ilyen pillanat az volt, amikor bekerültem a turisztikai szakma Top 50-es listájára. Jólesett, hogy kívülről is látszik az a munka, amit végzünk, mert ez egyáltalán nem one-man show. A másik ennél is személyesebb. Több mint húsz éve ismertem meg Max Eidlhubert és az általa vezetett Schlosshotels & Herrenhäuser világát, amikor még az osztrák szervezet elnöke volt. Fiatalon nagyon erős hatással volt rám az a szemlélet, amit képviseltek: a minőség, a rendszer és az a gondolkodásmód, amely akkoriban itthon még jóval ritkább volt. Most pedig valahogy összeért ez az egész. Max, aki egykor szakmai példakép volt számomra, ma már úgy adta tovább a stafétát, hogy az ő utódjaként a Heritage Hotels of Europe alelnöke lettem.
Van benned valami egészen ritka, izgalmas és szinte megfoghatatlan összetettség: nőiesség, humor, stílus és izmos vezetői készség. Olyannak tűnsz, mint aki egy mosollyal is képes rendet tenni a legnagyobb káoszban. Te milyen jelzőkkel írnád körül magad?
Az ilyen összetett jellemzéseket kívülről mindig kicsit mosolyogva hallgatom, mert belülről ez sokkal egyszerűbb. Egyszer valaki azt mondta rám, hogy „neurotikus díva" vagyok. Szerintem ez elég jól összefoglalja, hogy egyszerre tudok nagyon pörögni, gyorsan reagálni és sok mindent kézben tartani, miközben néha saját magamat is kinevetem, vagy inkább kiakasztom. A valóságban úgy látom magam, mint aki nem szereti a drámát, de a tempót igen. Nem elemzem túl a dolgokat, nem szeretek felesleges körmondatokban elveszni, inkább megyek tovább, és megoldom, ami épp előttem van. Ha pedig van bennem nőiesség, stílus vagy humor, az szerintem nem tudatosan felépített szerep. Inkább a helyzetekből fakad, abból, ahogyan élek és dolgozom. Persze az én életemben is akad azért néhány „pozőr" megmozdulás. A humor mindig is fontos volt számomra, ebből is inkább a könnyedebb, helyzetkomikumra épülő vonalat kedvelem. Gyerekkoromban például imádtam a Benny Hill Show-t.
Mi az, amitől még most is mindig pezseg a véred munka közben? Egy új projekt, egy teltházas hétvége vagy egy tökéletesen működő csapat?
Nálam ez általában nem egyetlen dologhoz kötődik, hanem ahhoz az érzéshez, amikor minden egyszerre történik. Nem egy „elit vendég" vagy egy különleges pillanat miatt pezseg a vérem, hanem inkább attól, amikor érzem, hogy él az egész rendszer, és benne mindenki együtt mozog. Egy teltházas hétvége, egy új projekt indulása vagy egy váratlan helyzet ugyanazt tudja kiváltani: azt, amikor felgyorsul minden, és jó ritmusban kell reagálni.
Igaz ez a kastélyszállók világán túl, a Szövetségben végzett munkádra is? Abban mi inspirál?
Ott is leginkább ugyanez. Egy remek brigád dolgozik együtt, sok különböző kastély, sok különböző karakter, mégis meglepően hasonló gondolkodásmóddal. Jó érzés látni, amikor ez a közeg tényleg együtt mozdul, és nem csak beszélünk a dolgokról, hanem történik is valami. A kastélyokban ugyanez él tovább a mindennapokban is. Azt szeretem benne, amikor nem túl sokat kell gondolkodni, hanem egyszerűen működni kell: emberekkel, helyzetekkel és csapattal. Amikor összeáll a nap, és mindenki tudja a dolgát, még akkor is, ha közben valami teljesen váratlan történik.
Mi az, ami igazán feltölt, amikor kiszakadsz a munkából? Van olyan hely vagy közeg, ahová mindig jó visszatérni?
Nekem az a fontos, hogy legyenek olyan helyek és emberek, akikhez mindig vissza tudok kapcsolódni. A Balaton például ilyen. Nem kell hozzá program, elég csak ott lenni, egy jó bor, egy vacsora és azok az emberek, akikkel jó együtt lenni. Ez nekem bőven elég ahhoz, hogy visszarendeződjek. A magánéletemben szerencsére nagyon jófej emberek vesznek körül, és ez sokat számít. Jó megélni velük a mindennapokat, de közben azt is szeretem, hogy egyedül is teljesen jól elvagyok. Nem félek a gondolataimtól, nem zavar a csend, sőt néha kifejezetten jól esik szüttyögni és csak lenni. És ha van igazi töltődés nálam, az az ábrándozás. Óriási ábrándozó vagyok.
Mi segít kikapcsolni és visszatalálni magadhoz, amikor épp nincs pörgés?
A gasztronómia is nagy becsípődésem. Imádok főzni, hétvégente gyakran én állok a tűzhely mellett, és szeretek új ízekkel kísérletezni. Sütni viszont egyáltalán nem tudok, ott valahogy nem működik a freestyle. A főzésben pont ezt szeretem: lehet improvizálni, kóstolni, alakítani menet közben. Nagyon jó érzés vendégeket hívni, hosszú vacsorákat szervezni, és azt figyelni, ahogy egy asztal körül összeáll egy jó este. Számomra a tálalás is fontos, mert az ember a szemével is eszik. Odavagyok a szép poharakért, a vidám vagy éppen különleges tányérokért, azokért a darabokért, amelyeknek történetük van, akár egy utazás során hazahozott emlék, akár egy apró kincs, amihez valamilyen élmény kapcsolódik. Egy jó vacsora, sok nevetés és egy szépen megterített asztal a barátokkal körülvéve, nekem ez az egyik legjobb kikapcsolódás.
Egy kis pezsgővel megbolondítva?
Abszolút. Nálam a pezsgő külön fejezet. Olyannyira, hogy valamikor 2007 környékén még egy champagne blogot is indítottam. Akkoriban csak én olvastam, de annál nagyobb lelkesedéssel írtam róla. A mai napig lenyűgöz a champagne világa, és nemcsak maga az ital érdekel, hanem az egész történet mögötte. Mindig utánanézek a champagne háznak, annak, kik készítették, kikhez kötődik, kik itták, milyen legendák és történetek kapcsolódnak hozzá. Számomra egy palack champagne sosem csak egy ital, hanem egy kis darab történelem, kultúra és életérzés.
